A szemben lévő ház sötét és kopott

ablakai mögött fényt még sohasem láttam.

Úgy tűnt, nem lakják

holott, valaha e téglákat

egymásra gonddal rakták

és tápláltak egymásban reményt,

hogy a telet már melegben alusszák.

Nem így lett,  s hogy miért

arra válasz elmarad.

Minthogy arra is

miért lobbant fel

sárga gyertyafény

egy pár napon át

éjnek idején.

 

Alakot láttam, lányét

kezében egy tányért

melyen pislákolt vastag gyertyacsonk.

Szétnézett a szobában

és én csodáltam

milyen bátran szabadít ki

ágyat s asztalt

pókok sűrű leple alól.

Termoszból ömlött pohárba meleg folyadék

és onnan siklott a lány felé,

kiről lágyan omlottak le

szorító napi ruhák.

Testére végül takaró,

szememre álom került

és e furcsa helyzetkép

mindkettőnkben elmerült.

 

 

Reggelre ablakban gyertyacsonk,

lány már elosont,

- véletlen esemény - gondoltam én.

Ismétlődés állt elő nem sok óra után,

megint éjjel lett, ablakom mögött állok sután

bámulva lányt, termoszt, gyertyafényt,

ruhát és végül takarót.

 

Harmadnap embert láttam mellette, 

teste volt és bajsza

húzott a termoszból

s, hogy ruháktól szabad lány

az ágyon elterült

nyomban férfi, nadrágban

fölébe került.

Apró részlet, de megragadt,

magnón szemem fennakadt,

fülem ablakra tapadt:

Istenemre eszküszöm,

ami magnóból kiszaladt

- ismert dúdolás - 

nem volt más

mint Cseh Tamás.

Az éjszaka lassan telt

a férfi a lányon megpihent.

Gyertyafény nem számottevő

elem lemerülő,

Cseh Tamás elszenderülő.

 

 

Nappal ágy üres

ablakban félhomály

férfi távol, lány messze

pókok mászkálnak

szálakon tekeregve.

Nappalt éjjel ismét követ

termosz meleg, gyertya ég

asztalnál lány tölt és tölt

megy felé sűrű folyadék.

Bámulás irány ajtóra

lány is odanéz,

mindketten hiába

szemünkben közös csalódás

nem érkező férfi hiánya.

Szorongás nyúlik hosszúra

félelem terül el

magnóban kullog tegnapi dal

csonkuló gyertya falra

magányos árnyt vetít.

Ruhából kibújni

nehéz, és minek

távoli kutyák

szortyogó pókok

súlyos álomra intenek.

Hajnalban szürkület,

ablakra tapadó

nyirkos harmat,

lányon a takaró.

 

Jön végül a nappal

mozdulni kényszerít

hányatott éjszakát

emlékké szelidít.

 

A szemben lévő ház sötét és kopott,

ablakai mögött fényt még sohasem láttam,

lányt és termoszt

magnót, gyertyát

férfit és pókot

vagy álmodtam

vagy kitaláltam.